Zágrábban maradt a szívünk egy része

Nagy Péter és Szabó Péter írása a Mandiner-hetilapban

„Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből is, mert a tűz, az akarat megvolt bennünk; ezúttal döntetlenre volt elég” – összegzett az Észak-Macedónia ellen vívott nyitómeccs után a találkozó egyik legjobbja, a kapus Palasics Kristóf. A 27-27-re végződő mérkőzésen ízelítőt kaptunk a balkáni hangulatból: a hajrában az egyik északmacedón szurkoló például vizespalackkal akarta megdobni a 22 éves Palasicsot, ám ő nem jött zavarba: lábbal kitessékelte a flakont a hálóból, és az oldalvonalon túlra rúgta.

Azért kellenek a nézők?

Habár a vb-felkészülés idején szóba került, hogy Varasdon nagy számban lehetnek jelen magyar drukkerek, meglepetésre macedón szurkolóból sokkal több volt az ötezer fő befogadására képes arénában – ők pedig otthon érezték magukat. A horvát város közúton negyven kilométerre van a magyar határtól, Nagykanizsáról vagy Zalaegerszegről tehát sokkal hamarabb elérhető, mint Budapest. Hogy mi lehet drukkereink kis számának oka? A nem éppen családbarát, 20.30-as kezdési időpont mellett a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) árszabása: a csoportkörre ugyanis egy belépőért több mint 20 ezer, a középdöntőre pedig 37 ezer forintnyi eurót kellett fizetni. A magyar családoknak ez hatalmas összeg, az Ausztriából átugró északmacedón vendégmunkásoknak kevésbé, ráadásul az esemény újabb lehetőség nemzeti ön­érzetük, identitásuk kifejezésére, aminek sajátos velejárója az erődemonstráció.

Persze azt mi, magyarok is tudjuk, hogy világversenyt rendezni drága mulatság, de azzal is tisztában vagyunk, hogy szurkolók nélkül még inkább az. Nemrég a debreceni Főnix Arénában láttuk vendégül a kontinens egy részét – itt kezdte meg bravúros Eb-szereplését bronzéremig menetelő női válogatottunk. Összehasonlításképpen: a csoportmeccsekre 18 600 forintnál kezdődtek a három versenynapra szóló bérletek. A középdöntő küzdelmeinek is részben a cívisváros adott otthont, és az erre a szakaszra érvényes bérletek közül a legolcsóbb 32 ezer forintba került, ezért az összegért már négy játéknap találkozóit lehetett megtekinteni. Bár nem tétmérkőzés, példaként felhozhatnánk férficsapatunk szerbek elleni felkészülési találkozóját Szegeden, amelyre a hazai szövetség 2000 és 4000 forint közötti jegyárakkal készült. Egy 8143 férőhelyes, ultramodern, majdnem 29 ezer négyzetméter hasznos alapterületű létesítményben, amelyet 2021 végén adtak át.

Kanyarodjunk vissza a pályán történtekre. A körülmények ismeretében az egy pontot is sikerként könyvelhettük el, mivel az utolsó 45 másodpercet végigtámadhatta egygólos előnyben lévő ellenfelünk, és az időkérése után mindössze annyi dolga lett volna, hogy „lenyeli” a labdát. Az eksztázisban kézilabdázó, több ezer szurkoló hang­orkánja által támogatott északmacedónok azonban nem tudták feltenni az i-re a pontot, besült az utolsó akciójuk, és a támadófault után gyorsan reagáló Bóka Bendegúz hathatós közreműködésével Ligetvári Patrik 14 másodperccel a vége előtt kiegyenlített.

Guinea következett a sorban, mégpedig meglehetősen furcsa előzmények után. A nemzetközi mezőnyben ismeretlen gárda olyan szervezetlenül vágott neki a horvátországi túrának, hogy majdnem kilakoltatták a szállásáról. Mint kiderült, papírok nélkül, üres zsebbel indították útjára egy olyan országból, amelynek 13 millió lakosa, de mindössze 1000 regisztrált játékosa van. A szövetség kommunikációs vezetője azzal védekezett, hogy a kiutazási engedélyük három hónapig a miniszter­elnök fiókjában hevert, emiatt felejtették el rendezni a szállásköltséget, és kerültek majdnem utcára.

A varasdi csarnokban szürreális jelenetek játszódtak le a kezdés előtt: utolsó csoportellenfelünk, Hollandia velünk ellentétben legyőzte Észak-Macedóniát, ezért „bűnhődnie” kellett. A balkániak nehezen viselték a vereséget, poharakat, pénzérméket és más tárgyakat dobáltak a pályára, emiatt a hollandok meg sem várták az eredményhirdetést, a hatvan perc után befutottak az öltözőbe. A magyar és a guineai válogatott a takarítás miatt csak késve tudta elkezdeni a bemelegítést. Aki adrenalinlöketre vágyott, az a kezdő dudaszó előtt kaphatta meg, a találkozó ugyanis izgalommentes volt: 35-18-ra nyertünk, és bejutottunk a középdöntőbe.

Két vereségért is törlesztettünk

Az első kört Hollandia ellen zártuk. 

elsősorban az alacsony, gyors, kreatív, jól egyegyező játékosokra. Tudtuk, hogy mire képes ellenfelünk, hiszen 2022-ben a Szlovákiával közös rendezésű Európa-bajnokságon több mint húszezer néző előtt 31-28-ra legyőzött minket az újonnan átadott MVM Dome első hivatalos tétmérkőzésén. Szerencsére a mieink nem a levegőbe beszéltek, tényleg kiválóan felkészültek a riválisból, és visszavágtak Budapestért. A 36-32-es siker azt jelentette, hogy Magyarország csoport­elsőként, három ponttal a zsebében várhatta a varasdi középdöntőbe jutó francia, osztrák, katari hármast.

Az első mérkőzésen a világsztároktól hemzsegő, végső sikerre is esélyesnek tartott Franciaország jött szembe. Hiába nőtt a tét, a brutális jegyáraknak „hála” a magyar szurkolók továbbra is csak lézengtek a varasdi csarnokban, bár még így is fölényben voltak a lelátókon. Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerette volna meglepni az ellenfelet: az első percben előhúzott hét a hat elleni játékkal azonban leginkább a tanítványait sikerült. Nem sokáig reménykedhettünk, a franciák létszámhátrányban sem jöttek zavarba, sőt kis túlzással negyedóra alatt eldöntötték a találkozót. Hiába fújt ébresztőt a szurkolótábor, ezen a napon semmi nem jött össze – mint ahogy azt megszokhattuk 2012. január 20-a óta minden egyes találkozásunk alkalmával: tétmeccsen akkor nyertünk legutóbb a franciák ellen. A fordulás után ellenfelünk sem erőltette meg magát, így legalább a második félidőt megnyertük, és a 37-30-as eredménnyel összességében vállalható lett a sokak által előre kalkulált vereség.

Miután a torna előtt hivatalosan a negyeddöntőt tűzték ki célként a szövetség vezetői, az Ausztria elleni kulcsmérkőzést megelőzően győzelmi kényszer telepedett a társaságra. Volt elszámolnivalónk az osztrákokkal, mert a tavalyi Európa-bajnokság középdöntőjének nyitányán nagy meglepetésre megfricskáztak minket. Abból a találkozóból is tanultunk, tapasztaltabban kezdtük az újabb sorsdöntő összecsapást. Ezúttal Rodríguez Pedro viselkedett vezérként: a tatabányai jobbszélső nyolc góljára hatalmas szükségünk volt a 29-26-os győzelemhez. Milyen a világ: pont úgy harcolt a piros-fehér-zöld színekért ez a spanyol születésű fiatalember, ahogy a magyar állampolgársággal is rendelkező Albek József az osztrák győzelemért. A 25 éves balátlövő 2017 óta játszik Ausztriában, egy éve megkapta osztrák útlevelét, novemberben pedig bemutat­kozhatott a felnőtt nemzeti együttesben. Tornaújoncként nem kapott sok lehetőséget Aleš Pajovič szövetségi kapitánytól, de ez a világbajnokság így is örök emlék lesz neki. A magyar válogatottban szereplő húga, Albek Anna az osztrák határ innenső oldalán fekvő Mosonmagyaróvár játékosa, nyártól a Metzben folytatja pályafutását.

A középdöntő utolsó találkozóján első ránézésre ujjgyakorlat várt a mieink­re, azonban hiba lett volna Katart kézlegyintéssel elintézni. A 2015-ös világbajnokság óta tudjuk, milyen erőt képvisel az együttes, s ez még akkor is igaz, ha azóta jócskán kicserélődött a keret, és csupán egyetlen, Kuvait elleni sikerrel zárta az idei tornát. A kiegyenlített első játékrészt követően – szokás szerint – a második félidőben döntötte el a pontok sorsát a magyar válogatott. A szünet után nyílt az olló, és végül izgalommentes, 29-23-as győzelmet aratott a nemzeti csapat. Ezzel a második helyen továbbjutott a negyeddöntőbe, teljesítve a szövetség által kitűzött célt. Innen nézve azt is mondhatnánk, hogy a zágrábi folytatásban tét nélkül léphetett pályára – már ha egy világbajnoki elődöntőbe jutásról határozó mérkőzés lehetne tét nélküli.

Öt perc alatt a mennyből a pokolba

A 2024-es Eb-n kellemes emlékeket szereztünk a horvátokról, háromgólos sikert arattunk. Zágráb azonban nem Köln, a horvátokat ezúttal 15 ezer tomboló drukker segítette. Ennek ellenére a meccs nagyobb részében magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Az 55. percben Lékai Máté büntetője után négy góllal is vezettünk, ám 

A pokol legmélyebb bugyrait megjáró hazai rajongók előtt a korábban Veszprémben is megforduló Ivan Pešić egymás után ütötte ki a labdákat, s a még határozottabbá váló hazai védekezés hatására a magyarok elbizonytalanodtak a támadásban. Az utolsó percre már 30-30-as állással fordultunk rá. Harminchat másodperccel a lefújás előtt időt kértünk, azonban nem tudtuk átültetni a gyakorlatba a tervet. Bodó Richárd lövését blokkolták, Bóka Bendegúzra pedig belemenést fújtak a spanyol játékvezetők, így nyolc másodperccel a vége előtt még elindulhattak a horvátok. Végignyargalták a pályát, a mieink visszarendeződése nem volt tökéletes, Marin Šipić egyedül maradt a hatoson, és egyetlen másodperccel a vége előtt ziccerből lőhetett az egész meccsen parádézó, ezúttal viszont tehetetlen Bartucz Lászlónak. Felrobbant az aréna, a hazaiak a sírból visszahozva nyerték meg a negyeddöntőt. A magyarok nem akartak hinni a szemüknek: Lékai Máté a kezébe temette az arcát a kispadon, Bartucz László a kapunak támaszkodva próbált kapaszkodót találni, Fazekas Gergő a földre borult fájdalmában. Hajszálra voltunk az elődöntőtől, de egy néhány perces rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat, így a nyolcadik helyen végeztünk.

„Úgy gondolom, jobbak voltunk, mint a horvátok. Büszkék lehetünk minden egyes játékosunkra, úgy játszottunk, mint a bajnokok – értékelt a könnyeivel küszködve Chema Rodríguez. – A sport ilyen néha. Most csak azt érzem, hogy fáj. Megérdemeltük volna, hogy elődöntőt játsszunk.”